A szervezett alvilág megszámlálhatatlanul sok filmnek szolgált alapötletül, azonban a Mario Puzo azonos című regényéből készült Keresztapa szinte vitathatatlanul a legzseniálisabb mind közül. Francis Ford Coppola felejthetetlen alkotását olyan neves, és a témában szintén felettébb jártasnak mondható rendezők, mint például Martin Scorsese (Nagymenők, Casino) vagy Brian DePalma (A sebhelyes arcú, Aki legyőzte Al Caponét) is csak megközelíteni tudták, ám azt az összhatást, amit a keresztapa nyújt, túlszárnyalni nem voltak képesek. Coppola műve nem csak egyszerűen egy történetet visz vászonra: mozijában elsősorban a cselekmény közege az, amit be kíván mutatni a közönségének.

Ahogy az olasz maffia konzervatív, szigorúan patriarchális hierarchiájában, úgy a filmben is a családfő helyezkedik el a középpontban. Ő a keresztapa, aki a new york-i olasz populáció hozzá tartozó része felett totális hatalommal rendelkezik: semmi nem történhet a tudta és beleegyezése nélkül. Az amerikai társadalomból kiábrándult, hagyományaira büszke olasz közösség egyedül rajta keresztül képes érdekei érvényesítésére, amiért cserébe a don megkérdőjelezhetetlen hűséget követel meg.

Vito Don Corleone szerepére Coppola Marlon Brando-t választotta, akit zseniális színészi alakításáért 1973-ban többek között Golden Globe, valamint Oscar-díjjal is jutalmaztak (utóbbit azonban az amerikai indián őslakosok helyzetére hivatkozva nem vett át, ezzel nem kis megdöbbenést keltve).

Brando a Corleone család fejének szerepében maga a megtestesült hatalom. Legendássá vált halk, nehézkes beszédét, soha, senki egy pillanatra sem szakítja félbe. Megfontolt stratéga, aki amikor már mind szellemileg, mind fizikailag egyre kevésbé alkalmas a család irányítására, képes visszavonulni, ezzel átadva helyét legrátermettebb fiának.

A legifjabb Corleonét a család távol kívánja tartani az üzlettől. Háborús hős, mintapolgár egészen addig a pillanatig, amíg apja ellen gyilkossági kísérletet nem hajtanak végre. Eddigi kívülállását önmaga szakítja meg, elindul azon az úton, amin haladva a film végére már ő maga rendezi a család ügyeit. Az apja kórházi ágya mellől az őröket visszarendelő korrupt rendőrtiszt pofonjai ráébresztik, hogy nem tudja kívülállóként szemlélni családja életét. Rádöbben, hogy törvényes út számára nem létezik: a törvény azt szolgálja, aki többet fizet érte.

A Michael Corleonét megformáló Al Pacino szintén telitalálatnak bizonyult: az addig mindössze két filmben szereplő színész hatalmas tehetségről tesz tanúbizonyságot. Talán a legjobb példa erre az a rendkívül rövid, de annál hatásosabb jelenet, amikor Michael az étteremben ülve készül leszámolni az apja ellen elkövetett merénylet két kulcsfigurájával. A helyiségbe becsempészett pisztolyt már az asztal alatt rejtegeti, és tisztában van vele, hogy pár másodpercen belül végeznie kell a vele szemben helyet foglalókkal: nyomon követhetjük, hogy a gyilkosság előtti pillanatok gondolatai miként jelennek meg az addigi életétől pillanatokon belül elrugaszkodó fiatalember arcán. Mindemellett az ő karaktere megy át a legnagyobb változáson, és ezt az átalakulást is a lehető leghitelesebben adja vissza játékában. Szintúgy figyelemre méltó Robert Duvall a család tanácsadójaként nyújtott alakítása, de az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a filmben szereplő összes színész a maximumot adja.

A keresztapa kesernyés világát, az operatőr Gordon Willis képei keltik életre. A Megdöbbentő érzékkel megválasztott színek, fények, valamint kamerabeállítások eredményeként képei egyedülálló hangulatot kölcsönöznek Coppola művének. Ehhez a világhoz legalább ennyire hozzátarozik még Nino Rota legendássá vált zenéje.

A keresztapát leginkább az különbözteti meg a többi, hasonló témájú alkotástól, hogy hiányoznak belőle a pólusok és a sztereotípiák. Coppola mozijában nincsenek kimondottan pozitív szereplők. A főszereplőket a film negatív hőseitől is csak pusztán az választja el, hogy egy másik család tagjai, de módszereik és gondolkodásmódjuk megegyező.

Francis Ford Coppola a forgatókönyvért Mario Puzoval közösen Oscar-, valamint a rendezésért Golden Globe-díjat vihetett haza. Tegyük hozzá, nem ok nélkül. Műve vitathatatlanul az egyik legjelentősebb alkotás a filmművészet történetében, s aki egyszer látta, soha nem felejti el. Hibát keresni benne teljesen felesleges - ilyen egy tökéletes mozi.

Naptár
Szavazás
Étékeld az oldalt!
100%
70%
40%
10%